Származása, kialakulása: Pontosan nem tudjuk, hogy a puli honnan és mikor került a magyar pásztor mellé. Pásztorkodó őseinknek ősi terelő kutyája lehetett. Emellett tanúsít az a tény is, hogy Tibettől Mongólián és Szibérián át Nyugat-Európáig, az északi füves sztyeppéktől az afrikai szavannákig fellelhető hasonló foglalkozást űző, csak más-más formát mutató rokona.
A nyáj védelmét ellátó komondorról, kuvaszról már a XIV. századból maradt reánk írásos emlék. A puli szinte nyomtalanul teljesítette feladatát a pásztor mellett. Legközelebbi rokonai, a tibeti pásztorkutyák azt bizonyítják, hogy a népvándorláskor már őseink mellett volt, s végig­kísérte nyájukat európai vándorlásuk alatt. Az 1700-as évekből származó rajz és leírás szerint az ősi magyar terelő pásztorkutya kistestű, lompos szőrű volt. Az 1751-ből fennmaradt írás „pudliról vagy magyar „vízikutyáról" emlékezik meg. 1801-ben Földi János a pumit ismerteti, de a puli névről csak később hallunk. Nem tudjuk, hogy a legrégibb időben hogyan hívták, lehet, hogy a puli a pudel ferdítéséből keletkezett. De van olyan kutatás is, amely nevét ősinek, közép-ázsiai szóeredetnek véli.

A puli fennmaradását a pásztorkodó életmódnak, a pusztának köszönhette. Jellegében az idők folyamán több-kevesebb változáson ment át, de a pásztorok kezén fajtatisztán fennmaradt. A pásztor tudta, hogy milyen érték hűséges terelő kutyája, minden időben nagy becsben tartotta, céltudatosan tenyésztette, adta-vette. Arra is vigyázott, hogy a nyáj mellett fellelhető őrző-védő ebek ne keveredjenek a terelő kutyával. Érdeke volt, hogy őrző-védő ebei nagyok és főleg fehér színűek legyenek, a terelő puli meg élénk, gyors és tanulékony maradjon.
A századforduló a puli tenyésztés történetét két részre osztja. Előtte rendszertelen tenyésztés folyt, utána állattenyésztési képzettségű szakemberek avatkoztak a puli további tenyésztésébe. A rendszertelen tenyésztés évezrede őrizte meg számunkra a pufit. Nem esztétikailag tökéletesen formált, kiállítási példány volt akkor a puli, hanem a pásztor nélkülözhetetlen, hűséges segítő­társa. A XVII-XIX. század pásztorairól pontosan tudjuk, hogy milyen becsben tartották terelő kutyájukat. A pásztor céltudatos tenyészkiválasztó tevékenységének eredménye lett a puli legnagyobb értéke: okossággal párosult munkakészsége. Színben nagy változatosságot mutatott e kor pulija. Ezt a formalisztikus tulajdonságát elhanyagolta a pásztor. Annál inkább törődött belső értékével, munkaképességével. A hosszantartó, egy irányban ható tenyészkivá­lasztás eredménye lett, hogy a puli teljesítményében, munkakészségében igen nagy egyöntetűséget mutató fajta. Ahogy mondják, csaknem minden egyede „született terelő".